|
Bemutatkozás - Történelem
Nyíregyházi Repülő és Ejtőernyős Klub
Klubunk – egyben a nyíregyházi sportrepülés – 2001.-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. 1951-ben alakult az akkori Magyar Szabadság Harcos Szövetség (MSZHSZ) égisze alatt, motorosrepülő és vitorlázórepülő szakosztállyal. A Motoros- és Vitorlázórepülő Szakosztályból sok Malév pilóta és vadászrepülő indult útjára, és egyvalamiben egyedülállóak vagyunk az országban: nálunk kezdte pályafutását az első és ez idáig egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan, aki ha teheti, a mai napig eljár régi klubjának rendezvényeire.
A hatvanas években az MSZHSZ helyét a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) vette át. 1982-ben a Repülőgépes Szolgálat vezetője, Pokaraczki András nyújtott segítő kezet, egy hosszú és gyümölcsöző együttműködéshez. Ekkor vettük fel az MHSZ MÉM RSZ Repülő Klub nevet. Amikor Magyarországon a technikai fejlődés lehetővé tette, Nyíregyházán is megalakult a Hőlégballon Szakosztály két évvel az első magyar levegőbeemelkedést követően - 1979.-ben. Alapító tagok voltak például, Végh Sándor – többszörös magyar bajnok - , Fedor László, Szabolcsi Ferenc, Tóth Olivér, Mányik Tibor, valamint abban az időben bővült a klub a Motoros Sárkányrepülő Szakosztállyal.
Jelenlegi működési formánkat 1989-ben az MHSZ megszűnésével, és helyette a Magyar Repülő Szövetség megalakulásával értük el.
Ejtőernyős Szakosztály
Az Ejtőernyős Szakosztályból az elmúlt évtizedek alatt rengeteg sikeres sportoló, oktató került ki. Kovács György ejtőernyős nevéhez fűződik az 1962-ben végrehajtott magassági rekord (8070m), melyet az országban azóta sem döntöttek meg. Jánkfalvi Attila aki 1985.-ben célbaugró nemzeti bajnok volt, Vámosi János és Fedor László.
A szakosztály tagjai évente több országos megmérettetésben vesznek részt, ahol kiemelkedő eredményeket érnek el.
Magyarország egyik legnagyobb ejtőernyős szakosztálya vagyunk. Éves ugrásszámban és létszámban is a harmadik-negyedik helyen állunk. A szakosztály minden évben megrendezi a Kelet-Magyarország Kupa Nemzetközi Ejtőernyős versenyt és elismerés képen 2006-ban valamint 2008-ban is megrendezhettük a Magyar Klasszikus Ejtőernyős Nemzeti Bajnokságot.
Szinte minden hétvégén ejtőernyőzünk Nyíregyházán a Repülőtéren. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, azt is aki csak sétarepülni szeretne miközben láthatja az ejtőernyős ugrásokat a repülőgépből, azt is aki ejtőernyős szeretne lenni és azt is aki csak egyszer akarja kipróbálni a zuhanást tandem ugrás során.
|